A XX. század első felétől a halakat még egyetlen osztályba sorolták a gerincesek törzsén belül, hiszen a tudományos ismeretek még gyerekcipőben jártak. Ahogy az ismeretek bővültek a származásra és a rokonsági kapcsolatokra vonatkozóan a korábban egységesnek hitt rendszertani egységeket szét kellett bontani, új taxonokat bevezetni. 

A körszájúak rendszertani besorolása Nelson (1994) szerint a következő:

1. főosztály: Állkapocsnélküliek    -    Agnatha

    1. osztály: Nyálkahalak    -    Myxini

    2. osztály: Ingolák    -    Cephalaspidomorphi

        rend: Ingolaalakúak    -   Petromyzontiformes

         család: Ingolafélék   -   Petromyzontidae

 A valódi halaktól illetve a gerincesektől az különbözteti meg a körszájúakat, hogy állkapcsaik és páros végtagjaik nincsenek. Bőrük pikkelytelen, a törzs hozzávetőleges közepétől hát-és hasoldalukon páratlan úszótaraj vonul végig, mely a farok végén összeér. Gerincoszlopuk a csigolyák helyett háthúrból áll. Koponyájuk egyszerű porcogós tok. Agyuk igen kicsiny, szemeik néha a bőr alatt mélyen fekszenek. Orrnyílásuk egyszerű, páratlan bemélyedés. Hallószervük, akárcsak a szemük a halakénál egyszerűbb szerkezetű. Szájuk kerek nyílás, valódi tölcsérszerű szívószáj, melynek húsos falazata szívókorongok módjára működik, és az egész szájüreg falazatán kúpalakú szarufogak találhatók. Kopoltyúik elrejtve a garat két oldalán vannak, a víz a külső lélegzőnyílásokon áramlik be. Szívük a kopoltyú közelében található, úszóhólyagjuk nincs. Bélcsatornájuk, veséik és ivarszerveik egyszerű szerkezetűek. Tengeriek és édesvíziek is lehetnek. Mivel rossz úszók, ezért alkalomadtán más halakkal vitetik magukat oly módon, hogy a szívó szájszervükkel rá "szívják" magukat, rájuk tapadnak. Ívásuk tavaszra esik, szaporodáshoz a tengeri fajok is felkeresik a folyókat. Fejlődésük egy összetett és bonyolult átalakulási folyamat.

Nálunk két fajuk él, mindkettő védettséget élvez, besorolásuk FOKOZOTTAN VÉDETT!

Tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi)

Dunai ingola (Eudontomyzon mariae)